28. fejezet

A HOTH

A Hoth fagyott világa úgy függött holdjai alatt, mint egy bolondos hógolyó. Callista vezette az űrhajót a koordinátáknak megfelelően, amelyeket Luke megadott.

Luke az egyik utasülésen pihent, miközben a hajó mozgását figyelte.

– Ott az a hely, ahol Obi-van lelke először felkeresett, amikor majdnem megfagytam a hóviharban – mutatott a jeges felszínre. – Azt mondta, menjek a Dagoba rendszerbe, és keressem meg Yodát. Han megpróbált meggyőzni, hogy csak képzelődtem.

Callista szótlanul ült, és a műszereket kezelte. Nem próbálta jediképességeit, amióta találkozott az Erő sötét oldalával a Dagoba rendszerben. Luke is attól tartott, hogy a sötét erők elragadják a lányt, és ezzel többet árthatnak, mintha sohasem nyeri vissza a képességeit.

Callista a fagyott felszín ködös atmoszféráját nézte.

– Bárcsak a tanítómesterem, Djinn Altis képmása megjelenne előttem! – suttogta szomorúan. – Ő biztosan segíthetne.

Luke nem tudta, mit feleljen. Megfogta Callista kezét.

Callista a férfira nézett, arcáról zavar és csalódottság tükröződött.

– Minden rendbe jön, Luke. Talán nem sikerül, amit szeretnék, talán igen. De mindent el fogok követni, ebben biztos lehetsz. Sohasem adom fel!

– Örülök, hogy ezt hallom – bólintott Luke. – Odalenn van a következő hely, ahol próbálkozni fogunk. – A tájat hóval és jéggel borított gleccserek alkották. – Itt meg lehet tanulni, hogyan kell harcolni. Részt vettem az első Halálcsillag elleni csatában, de igazán itt váltam harcossá. – Luke elmosolyodott. – Azután felkerestem Yodát, aki azt mondta, hogy a harc senkit sem tesz naggyá.

– Bölcs lehetett ez a te Yoda mestered – jegyezte meg Callista. – De néha a harc elkerülhetetlen, nincs más kiút. – Nagyot nyelt, mielőtt folytatta. – Ezért áldoztam fel magam a Palpatine szeme fedélzetén.

– Remélem, soha többé nem kell ilyen választással szembenézned!

A lány mosolyt erőltetett az arcára.

– Én is remélem.

Callista lejjebb ereszkedett az űrhajóval. A késő délutáni nap fénye vörösre festette a jéggel borított hegycsúcsokat.

– Nem tudom, milyen állapotban lehet az Echo Bázis – mondta Luke. – Évekkel ezelőtt itt is kemény csata folyt. Ne számíts luxuskörülményekre, mint a Mulako üstökösön!

Callista végignézett a hómezőn.

– Itt legalább nem találkozunk denevérekkel, sem bogarakkal – jegyezte meg kinyújtózkodva. – Hé! Mit keres itt az az űrhajó?

Amint a sziklás hegyvonulathoz közeledtek, Luke észrevette az üszkös hajóroncsot.

– Nem hiszem, hogy a csata maradványa lenne. Hiszen az kilenc éve történt. Ez a roncs sokkal újabb. – Luke a kiégett hajótestet figyelte, miközben mentális érzékelőivel megpróbálta letapogatni. – Nincs benne élőlény. Nemrég került ide, de azért nem tegnap.

Callista a roncs közelében szállt le. Az Echo Bázis bejárata sem volt messze, amelyet jól álcázott a vastag hótakaró. Azután a műszerekkel is megvizsgálta a roncsot.

– A hajótest valóban hideg. Azonos a környezet hőmérsékletével. Néhány hete kerülhetett ide.

Luke kinyitott egy szekrényt, és elővett belőle két speciális overallt. Mindketten felvették a védőruhát, majd aktiválták az overall fűtését. Végül kesztyűt húztak. Luke a ruha övére csatolta a fénykardját, Callistának pedig átnyújtotta a másik fénykardot.

– Tessék. Jobb, ha magaddal viszed!

– Nem akarom – felelte Callista elfordítva a fejét.

– Vedd csak el! Szükséged lehet rá. – Luke sem nézett a lányra.

Kimentek az űrhajóból a Hoth fagyott világába. Az ajtó becsukódott mögöttük, de nem zárták be, hátha sietve kell visszatérniük a fedélzetére. Callista megborzongott, miközben Luke mellett ment.

– Hideg van itt – mondta.

Luke összevonta a szemöldökét.

– Hideg? De hiszen ez a nap legmelegebb órája.

Csizmájuk talpa csikorgott a vastag havon, amint a roncs felé mentek.

– Magányos teherszállító volt – jegyezte meg Luke. – A csempészek használnak ilyeneket.

Callista felemelt egy meghajlott fémdarabot kesztyűs kezével, azután elhajította. A szája előtt fehér párafelhő keletkezett a leheletétől.

– Úgy véled, lezuhantak? – kérdezte. – Nem látok holttesteket.

Luke megrázta a fejét. A hideg levegő szinte karcolta az orra nyálkahártyáját, mintha borotva lett volna.

– Nem. Nézd meg jobban az apró jeleket! A hajó biztonságosan leszállt, azután a földön felrobbant. Ha lezuhant volna, mély barázdát vág a talajfelszínbe.

Luke az Echo Bázis hófödte bejáratára pillantott.

– Talán ott védelmet leltek – mutatott a bejárat két oldalán álló sugárágyúkra. – Nézzük meg! De légy óvatos!

A szél felkapta a domboldalakat borító hópelyheket, és csillogó felhőt kavarva tovasodorta őket. A bejáratot kősziklák közé építették, bár az egész Echo Bázist a több évszázados hóba és jégbe vájták.

Amint közelebb értek a bejárathoz, az egyik mozdulatlan sugárágyú hirtelen életre kelt, és akár egy éber őrszem, célpontot keresett. A lövegtorony hangos nyikorgással fordult el, és a cső éppen a közeledőkre meredt.

– Vigyázz! – kiáltotta Callista, majd félrelökte Luke-ot.

A férfi a jedierő segítségével még távolabbra tolta magát. Közben Callista az ellenkező oldalra ugrott, és a lendülettől végiggurult a havon.

Az ágyú kétszer eldördült, és a sugárnyaláb helyén üszkös falú kráterek keletkeztek. A harmadik lövést Luke már a fénykardjával hárította. De az energiasugár olyan erőt képviselt, hogy Luke majdnem kiejtette kezéből a kardot.

– Az ágyút mozgásérzékelő működteti, Luke – kiáltotta Callista. – Elfutok, és magamra vonom a tüzet, Te pedig odaszaladsz, és üzemképtelenné teszed az ágyúkat!

– Nem – felelte Luke. – Túl veszélyes…

De Callista már nekiiramodott. Luke jól tudta, hogy a lány így intézi a dolgait: elhatározza magát, és azonnal cselekszik, át sem gondolva a kockázat nagyságát, vagy alternatív megoldásokat keresve. Callista cikcakkban futott, magára vonva mindkét lézerágyú tüzet.

Luke előrevetette magát. Egy pillanat alatt elérte a lézerágyú tornyát. Ott felugrott a magasba, és lézerkardjával végighasította a lövegtornyot. Azután rögtön leugrott a hóba, és máris a következő toronyhoz futott.

Közben a második lövegtorony folyamatosan tüzelt a menekülő Callistára. Az asszony oldalra vetette magát, és végiggördült a havon. Egy pillanattal később a sugárnyaláb mély barázdát vágott a fagyos, hófödte talajba.

Luke érezte, hogy nincs ideje felmászni a lövegtorony tetejéig, ezért a torony tövét kezdte szabdalni, mintha egy óriási fatörzset akarna kettévágni. Néhány csapással áthatolt a fémburkolaton, miközben olvadt acél csörgött le a hóra. A következő ütése akkora nyílást vájt a toronyba, hogy a sárgászöld penge elérte a vezetékeket, és a löveg vezérlőrendszere megbénult.

Ezután odaszaladt Callistához, és felsegítette. Közben azon tűnődött, vajon ki aktiválhatta az automatikus védelmi berendezést egy lakatlan világban, és mi lehetett a célja.

– Szép munka volt – mondta Callista. – Összehangolt csapatot alkotunk még a jediképességem nélkül is.

Panaszos nyögéseket hallatva a bejárat nehéz fémajtaja nyílni kezdett. Hatalmas hótömbök zuhantak a földre, ahol hangos csattanással porrá törtek. A nyitott ajtóban homályos alakok jelentek meg.

Luke harcra készen tartotta a fénykardot. Callista is erősen szorította a fegyver markolatát, bár nem aktiválta a pengét. Luke mozdulatlanul várta, hogy mit fognak tenni titokzatos ellenségeik.

– Ne álljanak ott! – kiáltotta egy mély férfihang. – Jöjjenek be gyorsan, mielőtt visszatérnek azok a teremtmények!

Egy fekete hajú szakállas alak lépett elő a félhomályból. Fehér vértezetet viselt, és kezében sugárpisztolyt tartott. Egy szőrös, macskaszerű idegen állt mellette, akinek keskeny, sötét ajka közül agyarak meredtek elő. Egy cathar, ismerte fel Luke az idegen lényt. A macskaszerű lény szintén sugárfegyverrel rendelkezett, és élénk szeme mindenütt ellenséget keresett. Fegyvereiket nem irányították a látogatókra. Inkább úgy tűnt, mintha láthatatlan teremtmények támadásától tartanának, akik a hóból rontanak rájuk.

Egy magas, széles vállú férfi állt még a hangárban, és élénk mozdulatokkal integetett, hogy igyekezzenek. Luke végignézett a Hoth élettelen felszínén, azután fenyegető, nyomasztó érzés kerítette hatalmába. Megragadta Callista karját, és szinte bevonszolta a hangárba.

Mindössze öten élték túl.

– Úgy tűnt, nem is olyan nehéz egy kis készpénzt keresni, amikor új foglalkozás után néztem – mondta Burrk, a valamikori rohamosztagos, aki elhagyta a Birodalmat az Endor mellett vívott csata után. Azóta a maga ura lett, illegális tevékenységből és simlis üzletekből tartotta fenn magát. – Később összefutottam ezzel a két catharral; Nodonnal és Nonakkal.

A két macskaszerű lény fenyegetően morgott, kivillantva éles fogaikat. A két lény annyira egyforma volt, hogy csak bundájuk színe alapján lehetett megkülönböztetni őket.

– Mindketten ugyanabból a klánból valók – folytatta Burrk. – Nagy vadászok voltak, legalábbis ezt állítják. – A két cathar vicsorgott, miközben kivillantották mancsaik horgas végű karmait. Burrk figyelemre sem méltatta fenyegetésüket. Szórakozott mozdulattal megdörzsölte az állat. Mélyen ülő szeme állandó feszült figyelemről tanúskodott. A férfi viselkedése olyan volt, mintha valaki hülyére verte volna, és most attól rettegne, hogy mikor jelenik meg ismét az illető. A kis csoport mindössze néhány fénypanellel rendelkezett, de fűtőtesteket nem sikerült keríteniük.

– Nos a feketepiacon rengeteget lehet keresni a wampabőrrel – mondta, miközben szemében ravasz fény csillant a pénz említésekor. Bár Luke érzékelte az őket körülvevő veszélyt, a volt rohamosztagos mégis egyre jobban belemelegedett a magyarázatba. – Tehát a cathar testvérek és én elhatároztuk, hogy expedíciót szervezünk. Gazdag emberek számára vadászatokat szerveztünk – mutatott Burrk a széles vállú férfira.

– Drom Guldi vagyok, a Kelrodo-Ai zselatinbányák igazgatója – mutatkozott be a férfi. A nevét olyan büszkén közölte, mintha a világon mindenkinek ismernie kéne. – Ez pedig a segédem – intett az idegesnek látszó, őszes hajú férfi felé, akinek bőrét mély ráncok barázdálták. – Sinidic.

Burrk, a rohamosztagos folytatta történetét.

– Ezen az utazáson négy vadász jött velünk, de csak Drom Guldi volt figyelemre méltó közülük.

– Tíz wampát leterítettem, amikor megtámadtak minket – mondta Drom Guldi. – Mégis vissza kellett mennünk, hogy elhozzuk a bőröket. – Összeszorította a fogait, miközben vér szökött bronzszínű arcába. – A többi szörnyeteg olyan hevesen támadott minket, hogy kénytelenek voltunk meghátrálni.

– Mi történt? – kérdezte Callista. – Hogyan váltak ennyire sebezhetővé?

Burrk tehetetlenül széttárta a karját.

– Ez volt a harmadik expedíciónk. Az első kettő simán ment. Felkutattuk a bestiákat, lelőttünk néhányat, azután távoztunk. De úgy látszik, a wampák rájöttek, hogyan tudnak együttműködni. Azt gondoltuk, ostoba állatok, amelyek csak fogakkal és karmokkal rendelkeznek, de az agyuk akkora, mint egy gyepi hangyának. És ebben tévedtünk.

A két cathar sziszegő hangot adott, a hátukon felborzolódott a szőr.

– Tudtunk erről az elhagyott bázisról. Felhasználtuk, mivel nem sok búvóhely akad ezen a bolygón – folytatta Burrk, Luke-ra pillantva. – Két csoportra oszlottunk, és kimentünk felderíteni a bestiák barlangjait. Nodon és én az egyik hajóval indultunk útnak, Nonak és a többiek pedig a másikkal. Az idő tiszta volt, remek vadászatnak néztünk elébe. De mire visszatértünk, a pilótánkat lemészárolták. Ezt szó szerint vegyék. Sohasem gondoltuk, hogy meg mernek támadni minket.

– Alábecsültük őket – tette hozzá vékony hangon Sinidic, majd lehajtotta a fejét, mint aki belátja, hogy neki nincs joga közbeszólni.

– Amikor megvizsgáltuk a nyomokat, a wampák előrontottak a hóból, mint egy meteorvihar. Valószínűleg már vártak ránk, de nem láttuk őket. Megölték a három vadászt, valamint az egyik nyomkeresőnket. Szerencsére sikerült elérnünk a bázist, és bezártuk magunk mögött az ajtót. – Nagyot nyelt, amint visszaemlékezett a lázálomhoz hasonlítható eseményekre.

Drom Guldi átvette a szót, majd gyakorlatiasan fogalmazva ismertette a továbbiakat.

– Azután felrobbantották az űrhajónkat. Talán véletlenül történt, amikor átkutatták, és mindent megfogdostak. Nem hiszem, hogy tudatosan cselekedtek.

– Négy napja vagyunk itt – mondta Burrk. – Elfogyott az élelmünk, és azok a bestiák odakinn várnak ránk. Még segélykérő jelzést sem tudtunk küldeni.

– Van fegyver a hajójukon? – kérdezte Nodon, az egyik macskaszerű lény.

Luke és Callista egymásra néztek.

– Fegyver? Nincs – felelte Luke.

– Nem számítottunk rá, hogy harcba keveredünk – tette hozzá Callista.

– Sikerült üzembe helyeznünk a bejáratnál álló két sugárágyút, valamint a mozgásérzékelőket – mondta Burrk. – De ezek most már hasznavehetetlenek. Nem maradt más védelmünk, mint a bejárat vastag fémajtaja. És nem maradhatunk itt örökké.

– De az űrhajónkban sem férnek el – mondta Callista, előre látva a következő kérdést. – Csupán egy könnyű jacht. De a fedélzetről küldhetünk segélykérő jelzést. A mentőexpedíció néhány nap alatt ideérhet.

– Hamarosan besötétedik – jegyezte meg Sinidic. – Addig kéne valamit tennünk. – Közben Drom Guldira nézett. – Miért nem parancsolja meg nekik, hogy menjenek vissza a hajójukra, és küldjenek segélykérő jelzést?

– Mindannyian a hajóhoz megyünk – jelentette ki Drom Guldi. – Máskülönben Burrk elrepül a hajójukkal, és cserbenhagy minket. De ezért nem is hibáztatom. – A két cathar morogva nézte a rohamosztagost. Valószínűleg a lehetőségeket mérlegelték.

– Csupán néhány lövésre elegendő energia maradt a sugárfegyvereinkben – mondta Burrk. Szemmel láthatóan nem sértette a bizalmatlanság. – Ha megtámadnak minket, nem sokáig tudunk védekezni.

Drom Guldi összeszorította az ajkát.

– Meg kell tennünk mindent a szabadulásunk érdekében.

Luke Callistára nézett. Segíteni az embereken, ez volt a jedilovagok elsődleges feladata. Még az ilyen alávaló vadászokat sem hagyhatták cserben. Ráadásul Luke igen jól emlékezett a wampa jéglénnyel esett találkozására.

A két cathar feszülten állt a kiürült konténer mellett, amelyet ülőhelyként használtak, és a fegyverüket ellenőrizték. Drom Guldi a vállára vette a puskáját. Sinidic nem rendelkezett fegyverrel, ezért mindig a gazdája közelében tartózkodott. Burrknek két sugárpisztoly függött a csípőjén. Mindkettő ütött-kopott volt, és használhatatlannak látszott.

– Gyorsan kell cselekednünk – mondta Burrk, a bejáratra mutatva. – Már nem számíthatunk a sugárágyúk védelmére.

– Hagyjuk félig nyitva az ajtót, így szükség esetén sietve visszavonulhatunk – javasolta Drom Guldi.

Luke érezte, hogy át kell vennie a parancsnokságot. Burrk volt az expedíció vezetője, de a széles vállú Drom Guldi is ugyanolyan döntési joggal rendelkezett válsághelyzetben. Valószínűleg mindketten kialakították a csoportjukat a saját túlélésük érdekében.

A nehéz fémajtó kinyílt, és fagyos levegő áramlott a hangárba. Az égbolt bíborszínűvé vált, amint az alkony közeledett. Luke és Callista az űrhajó felé vezette a túlélőket, bár felmerült bennük a gondolat, hogy azok félelmükben és kétségbeesésükben megpróbálják hátulról lelőni őket.

Elmentek a kiégett hajóroncs mellett. Luke mentális érzékével a mögötte haladók tudatát kutatta. De nem érzett ellenséges szándékot, csupán félelmet. Ezek az emberek annyira rettegtek, hogy meg sem fordult a fejükben az árulás gondolata.

Amint közelebb értek az űrhajóhoz, Luke észrevette, hogy az ajtó nyitva állt.

– Én nem hagytam nyitva – mondta Callista.

– Rossz érzésem van – bólintott Luke. A két cathar egymásra nézett, majd morogni kezdtek.

– Rossz hírek – jegyezte meg Drom Guldi, előre sejtve, hogy mi fog történni. Luke felment a rámpán, Callista pedig megállította a többieket.

A fedélzetre lépve Luke körülnézett. A pilótafülke siralmas állapotban volt. A paneleket letépték, a vezetékeket szétszaggatták. A navigációs komputer eltűnt.

– Úgy tűnt, mintha a szörnyetegek pontosan tudták volna, hogy mit kell tenniük, mivel okozzák a legnagyobb kárt.

Luke gyomrát félelem szorította össze. A szekrényhez lépett, ahol a fűthető overallokat és az űrruhákat tárolták. A wampa jéglények cafatokká tépték az öltözékeket.

Ekkor kiáltás hallatszott odakintről, majd lövések dördültek. Luke kirohant a pilótafülkéből, és a kijárat felé iramodott. Callista aktiválta a fénykardját; a topázszínű penge ragyogott az alkonyi fényben.

Luke alig látta a támadókat, amelyek alakja beleolvad a sziklás, hóborította környezetbe. Csupán a mozgásukból lehetett következtetni hollétükre. Bömbölve rontottak rá a hajó mellett álló áldozataikra.

Burrk előrántotta mindkét sugárpisztolyát, és vaktában tüzelt. Az egyik wampa elvágódott a havon, füstölgő lyukak tátongtak a testét borító fehér szőrzetben. A két cathar is tüzet nyitott. Burrk ismét lőni akart, de az egyik pisztoly kiürült. A wampák láthatatlan rémségekként özönlöttek elő a hóból.

Drom Guldi pontos lövésekkel tartotta távol magától a wampákat. A két cathar is hősiesen küzdött, míg fegyvereik energiája kifogyott.

Fenyegető bömbölés hallatszott Luke mögött. A hang ismerős volt. Luke megfordult, és egy hatalmas wampával találta szemben magát. A fenevad egy sziklán állt, így valóságos óriásnak tűnt. Vérszomjas morgással vetette magát a küzdelembe. Luke észrevette, hogy az állatnak csak egy karja van, a másik csupán csonk. Hihetetlen haraggal emelte fel ép mancsát, amint megpillantotta a jedi fénykardját.

Kiáltására a wampák felbőszülten rontottak áldozataikra.